A világszerte tapasztalható reggae reneszánsz és robbanó dancehall-boom egyre többekben veti fel az érdeklődést, hogy ennek a csodálatos zenének a hátteréről többet is megtudjon. A reggae sokkal több egy egzotikus hangzásnál, egy réteg zenénél, egy stílusnál, hiszen ennek a kis karibi országnak a zenéje döntően befolyásolta a nyugati világ zenei fejlődését. Tekintsünk csak a hetvenes évekbeli disco-soundra, ahol jamaicai mintára megkezdődött a dalok helyett a trackekben való zenei gondolkodás, melynek továbbfejlődése a house-ban, vagy a technóban csúcsosodott ki. Gondoljunk a hiphopra és a rapre, mely kezdetben mindössze a jamaicai deejaying másolata volt. Vagy jusson eszünkbe a ma már elmaradhatatlan remix-gyakorlat, melyet dub-mester, King Tubby Jamaikán talált fel. De mi is ez a zene, honnan ered, és melyek legmeghatározóbb állomásai?

A reggae története Afrikába nyúlik vissza. A 16. század kezdete óta innen hurcolták el a spanyol, késöbb a britt gyarmatosítók a rabszolgák millióit. A rabszolgákkal az afrikai kultúra és zenei öröksége is megérkezett a karibi szigetekre. A zenében tovább élt Afrika emléke. Tipikus az afrikai zenében, és ez a reggae nagy részére is érvényes, a szólista éneke és az azt kommentáló kórus, a nagy hangugrások mellőzése, és egyfajta monotonitás. Ugyancsak jellemző a dobok szerepe, amely a rasztafárik zenéjében, így a reggaeben is nagy súlyt kapott. Afrika zenéje szorossan összefügg a napi élettel és szociális, vallási kifejező funkciója van. Ez a reggaere és egyáltalán a jamaicai zenére is érvényes. Jamaicán a rabszolgaság éveiben a legjellemzőbb és egyetlen engedélyezett afrikai zene a burru dobzenék voltak. A rabszolgaság megszüntetése után, a burru dobosok nagyrésze a városok gettóiban - ahol késöbb a rasztafárizmus is kialakult és elterjedt - telepedtek le, ahol az élet aktualitásait sajátos zenéjükkel kommentálták. Az 1930-as évektől aztán a burru lett az ebben az időben kialakult rasztafárik zenéje is. Ezt a fajta hagyományt, az eredeti rasztafári zenét a nyahbinghi dobosok a mai napig őrzik.

A rabszolgaság megszüntetése után Trinidadon egy új zene született, amely egyesítette magában az afrikai gyökereket és az európai népzenék elemeit: a calypso. A calypso lett a karibi karneválok zenéje, a karnevál pedig a fekete lakosság önfeledt ünnepe. A calypso, ez a vidám, humorral teli zene átterjedt az összes többi karibi szigetre is, hogy aztán a helyi sajátosságokkal keveredve új zenék születhessenek. Így például Dominikán kialakult a merengue, Kubán spanyol befolyásoltsággal a rumba, Jamaicán pedig a mento, amelyben a calypso tovább keveredett a quadrille (francia körtánc), a rumba és az afrikai ritmusok elemeivel. A mento lett Jamaica népzenéje, amely meghatározta Jamaica zenei életét egészen az 1950-es évekig.

A ska vidámsága pontosan illett a Jamaicát akkoriban jellemző optimista hangulatra, hiszen az ország ekkortájt, 1962- ben nyerte el függetlenségét. Az optimizmus azonban hamarosan, a gazdasági nehézségek hatására, csalódottságba csapott át. Ezt a változást a zene is kifejezte: a lendületes ska-ritmus lelassult és energiája belső feszültségbe alakult át. A basszus erősödött, a fúvósok szerepét (takarékossági okokból) a ritmusgitár vette át, és a skahoz képest a szólógitár is nagyobb hangsúlyt kapott. Ez a fajta új zene volt a rocksteady, amelyet zeneileg tekintve már nyugodtan nevezhetünk reggaenek.

reggae Az 1960-as évek végével lassanként lejárni látszott az egykori meghatározó producerek, mint például Coxsone Dodd, Duke Reid, vagy Leslie Kong korszaka, hogy helyüket új, kreatív és fiatalabb producerek vegyék át. Az új generáció állandó kisérletező kedvétől a jamaicai zene folyamatosan fejlődött és alakult. A rocksteadyhez képest a ritmus újból gyorsabbá vált, a basszus tovább erősödött és 1968-tól kezdődően már reggaeről beszélhetünk. Ez idő tájt jelentek meg a szigeten az első több utas keverőpultok is, melyek lehetővé tették a Jamaicán a ma is működő versioning bevezetését, miszerint egy stúdió zenekar feljátsza az alapzenét, a riddim-tracket, amelyre több énekes is felénekli saját verzióját. Ezt a megoldást természetesen ugyancsak a minnél nagyobb haszonra leső producerek vezették be. Megszületett az első nemzetközi reggae sikerszám, az „Israelites“ Desmond Dekkertől, amely az éppen a pszihadelikus rockban haldokló zenevilág érdeklődését Jamaica felé irányította. Majd jött a reggae máig egyetlen nemzetközi szupersztárja, Bob Marley, hogy ezt a csodálatos műfajt és a rasztafári életfelfogást világszerte népszerűvé tegye.

Még a hatvanas évek közepén kialakult az egyik leglélegzetelállítóbb zenei forma, amely nemcsak a reggae, hanem világ zenei produkcióját is döntően befolyásolta: a dub. Születésének helye King Tubby Hometown HiFi Soundsysteme volt. King Tubby egy felvétel minősének ellenőrzésekor, a jobb hallás érdekében bizonyos részeket jobban kiemelt, illetve elhalkított a darabból keverőpultján és felfedezte ebben a technikában rejlő hatást. Születő dubjai rendkívüli tetszést váltottak ki a dance hall-ok közönségéből. Elindult egy új hullám, amelyet olyan producerek formáltak tovább, mint például Lee Perry, vagy Augustus Pablo. A dub lett az első olyan zene a történelemben, amely nem az énekest, vagy a zenészt helyezte középpontba hanem az embert a keverőpult mögött...

A jamaicai zene fejlődése elképzelhetetlen lett volna a dance hall-ok és a soundsystemek nélkül. Ezek a jamaikai zene mozgató rugói. Itt születnek az új trendek, hangzások. A reggae folyamatosan minimalisztikusabbá alakult, és egyre keményebb basszusokkal a hangzás is durvábbá vált. Ez volt az úgynevezett rub a dub stílus, amely aztán a computerek, dobgépek megjelenésével újabb forradalmi változásokon ment keresztűl. Megszületett a digitális reggae, amelyet raggamuffinnak neveztek el. A nép imádta az új hangzást, a producereknek pedig egyenesen az ég áldása volt: nem volt többé szükség drága stúdió-zenészekre, a számítógép mindent megoldott, a lemezkiadás pedig szédületes tempóban növekedett és növekszik a mai napig is. Az egyre durvuló sound a ragga elnevezést kapta és a műfaj a kilencvenes évek elejétől fogva Jamaicán kívűl is egyre növekvő rajongótáborra tett (és tesz) szert. Az akkori sztárok, mint Shabba Ranks, Shinehead, helyét ma olyanok foglalják el, mint Bounty Killer, Elephant Man, Beenie Man, vagy Capleton. Ők a jelen legnagyobb előadói ennek az örökké változó műfajnak amit ma úgy hívnak, annak születési helye alapján, hogy dancehall. A dancehall visszatért oda ahonnan a gyökerei erednek, a gettókba. A dancehall a gettók zenéje, szövegei, melyek lehetnek primitív szex és gengszter sztorikon keresztűl rasztafári töltésüek is, mindig az aktualítások közlését helyezi a középpontba. Jamaica zenéjének ma a dancehall a meghatározó formája, amely állandóan tovább alakul, hogy folyamatosan új ágai hajthassanak ki.