Anarchia

Az anarchia szó görög eredetû. Jelentése szó szerint: "uralom nélkül", vagyis egy olyan állapotot jelöl, melyben az emberek intézményesített hatalom, állam nélkül élnek. Az anarchia szabad emberek testvéri társadalma. Nem a tökéletességre, az abszolút eszme megvalósítására, hanem a mindenki javát szolgáltató fejlôdésre és kiteljesedésre törekszik. A szolidaritás, a béke, az egyenlôség és a szabadság elvein alapul. Mihail Bakunyin szerint: "Csak akkor lehetünk szabadok, ha nem csak saját szabadságunkért, hanem embertársaink szabadságáért is harcolunk. Szabadságom egyben mások szabadsága, minthogy sem gondolatban, sem a valóságban nem lehetek igazán szabad, csak ha szabadságom és jogaim mások szabadságában és jogaiban nyer igazolást, megerôsítést." Az anarchisták az állam eltörlésével, a tekintélyre épülô politikai rend lerombolását; illetve a jogi és hivatalos kapcsolatok megszûnésével, az érdekek összhangján és önszervezôdésen alapuló társadalom megteremtését hirdetik. Ennek a negatív hatalomnak a gyengülésével, a társadalom egyre inkább kihoz magából mindent, ami csak a kor fejlettségi szintje mellett lehetséges. A hatalom eltörlése összedönti azt a rendszert, mely a társadalmi energiát egy szûk csoport szolgálatába állítja. Ahhoz, hogy jobban érthessük az anarchizmus lényegét, fontos hogy tudjuk, valójában mi is a hibája bármely központi hatalmon alapuló társadalomnak. Eleve "bûn" az, hogy alig néhányan uralkodni akarnak akárcsak egy emberen is, hiszen senkinek sincs joga mások felett rendelkezni, másokat elnyomni. Hatalom, uralom, erôszak: ezek szinonímák. A mindennapjainkba beleszôtt erôszak biztosítja az állam és a tôke (vagyonos osztály) uralmát. Hiszen minden törvény eleve olyan általános szinten fogalmaz, hogy szükségképpen nincs tekintettel az egyének, mint individuumok konkrét helyzetére, érdekeire. Mivel így a törvény nem lehet emberre szabott, az embert szabják a törvényekhez, és ebben ismét jelen van az erôszak. A kormányzat mindig gyávaságra szokatta az alávetetteket, s minél inkább fokozza hatalmát, annál inkább nélkülözhetetlenné válik. Kiforgatja az igazságról alkotott fogalmunkat, amikor úgy lép fel mint a jogok ôre és a kötelességek végrehajtója. Bûnténynek nyílvánít és büntet minden olyan tettet, mely sérti vagy fenyegeti az uralkodók és vagyonosok elôjogait, azonkívül igazságosnak és törvényesnek kiáltja ki, a szegények legalávalóbb kizsákmányolását, azt a lassú és szakadatlan anyagi és erkölcsi pusztítást, amit a vagyonosok visznek végbe a nincstelenek között. Mindezekbôl egyértelmûen látszik, hogy a hatalom nem a nép javát akarja szolgálni Ú mint ahogyan ezt oly gyakran és elôszeretettel hangoztatja Ú hanem csak az embereket nyomorba döntô tulajdonos osztály védelmét választja feladatául. A kormányzat nem akarhatja, hogy a társadalom szétessen, mert akkor az uralkodó osztály elvesztené gazdagságának forrását. Viszont azt sem engedheti meg, hogy a társadalom maga gondoskodjék magáról, mert akkor hamar kiderülne, hogy az államnak nincs más célja csak a tôke védelme. Igy hát érezvén az igazság szorítását a hatalom hitványul azért imádkozik, hogy a szabadság ügye ameddig lehet elodázódjék. Az erôszak jóvá vagy rosszá az ítélkezô számára válik. Ugyanaz a gyilkos indulat egyszer gonosztevô, másszor magasztosult forradalmár ereje. Az anarchizmus elvben olyan nézetrendszer, ahonnan nézve az erôszak semmilyen formája sem jó. Az anarchizmus elutasít minden fizikai vagy lelki erôszakot. Az anarchisták emiatt félelmetesnek tûnnek az egyfolytában erôszakot alkalmazó hatalom szemében. Hiszen még a magukat legszabadabbnak tartó demokratákat is figyelmeztetik, hogy az ô hatalmuk is elnyomáson alapszik. Igy a hatalom nem szívesen él együtt az anarchistákkal. Ezek után már logikus, hogy a rend védelmezôi miért ápolják oly gondosan a közhiedelmet, hogy az anarchia: káosz, zûrzavar, terrorizmus. így nem csoda, hogy a tájékozatlanok nagy része az anarchia szó hallatán valami mérhetetlen brutalitásra, erôszakra asszociál. Az, hogy a kormányzat, a társadalmi élet elengedhetetlen eleme, és így a kormányzat nélküli társadalom a káosz állapotába süllyedne: elôítélet. De ennek ellenére ez a felfogás vált általánossá, s így a többség számára természetes és logikus, hogy az anarchia csakis káoszt jelenthet. Pedig az abszolút függetlenség azonos a társadalom lerombolásával, lévén hogy a társadalmi élet kölcsönös függôségi viszonyok összessége. Most, amikor az olvasó már "mindent tud", megpróbálja elképzelni az általunk áhított társadalmat, s a szabad társadalomban felmerülô problémákra vonatkozó kérdések hosszú sora fogalmazódik meg benne. Elôször is. Mi Ú az anarchisták Ú nem vagyunk próféták. Fôként, mivel jelenlegi tapasztalataink meghatározzák, hogy hogyan gondolkozunk bizonyos problémákról, így elképzeléseink érvénye nem feltétlenül terjeszthetô ki a jövôben elôálló más állapotokra. Az anarchiát ilyen szempontból elsôsorban módszernek kell tekintenünk. Az anarchisták újfajta módszert ajánlanak: a kezdeményezést és a szervezôdés szabadságát, bár ez csak akkor valósulhat meg teljesen, ha lehetôvé tettük, hogy a társadalmi javak felett mindenki egyformán rendelkezzék. Ez a módszer a szabad társulásokon keresztül a szolidaritás elvének teljes gyôzelméhez vezet. Ha a problémákat ebbôl a szempontból közelítjük meg, világossá válik, hogy az ellenünk felhozott érvek csak alátámasztják elképzeléseinket, mivel az anarchia jelöli ki azt az utat, melyen elindulva, az emberi szükségleteknek legmegfelelôbb megoldások fokozatosan kikisérletezhetôek. A mindenkori kizsákmányoló osztály nem tudná fenntartani hatalmát, ha valódi természetét nem rejtené a közhasznúság álarca mögé. A társadalom külsô és belsô védelme (hadsereg, rendôrség, igazságszolgáltatás), és a szociális intézmények (pl.: egészségügy) azok a feladatok, melyek miatt a kormányzást nélkülözhetetlennek tartják. Sokan azt hiszik, hogy ha nem volna rendôrség és bíróság, akkor az emberek szabadon gyilkolhatnának, bántalmazhatnának másokat. Elképzeléseik szerint az anarchisták valami olyan furcsa szabadságot szeretnének, ami sérti vagy felszámolja mások szabadságát!? A társadalmat munkásönkormányzatok, szakszervezetek, szabad munkás-, diák- és lakótanácsok föderációja is képes eligazítani. Tekintélyelv, bürokrácia és hatalom nélkül. Az anarchisták a társadalom önvédelméhez való jogát nem tévesztik össze a büntetéshez való joggal. Akárhogy is vélekedjenek, az biztos, hogy senki sem hagyná, hogy büntetlenül támadjanak szabadsága ellen. És végül az a gondolat, hogy mindez "nagyon szép és jó", de az emberek "önzôek" és "hatalomra vágynak", szintén csak a mi elképzeléseinket támasztja alá. Maga az önzés kényszerítené az embert és a társadalmat együttmûködésre, azaz az egyén és a társadalom érdekeinek egybeesésével, az egoizmus és az altruizmus* egy érzésben olvad össze.